Kerekdomb Fesztivál – a tökéletes őszindítás koncertekkel, borokkal, színházzal és
irodalommal


Minden év szeptemberében Tállya szőlőskertjei és pincészetei megtelnek zenével,
irodalommal, színházzal, na meg természetesen különleges borkóstoló programokkal a
Kerekdomb Fesztiválon.


Tállya Európa mértani közepe, az UNESCO világörökség részét képező Tokaji Borvidék
gyönyörű ékszerdoboza szeptemberenként nemcsak az őszi falevelek miatt pompázik ezer
színben. A Kerekdomb Fesztivál összehozza a kultúra, az aktív programok és a borok
kedvelőit bemutatva a három nap alatt a település szépségeit és értékeit. Napközben a
látogatók e-bike és evezős túrákon vehetnek részt, felfedezhetik a közeli dűlőket vagy éppen
Tállya történelmével ismerkedhetnek meg, de beülhetnek egy izgalmas színházi vagy
irodalmi előadásra, filmre vagy éppen borkóstolóra is. Esténként pedig a kedvenc zenekaraid
lépnek színpadra a Vincellér Színpadnál, hogy a fesztiválozók végigtáncolhassák a
bormámoros éjszakákat.


A Kerekdomb Fesztivált a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány rendezi meg 2016 óta.
Az Egyesület azzal a céllal indította útjára a fesztivált, hogy a Művészetek Völgyéhez
hasonlóan az ország keleti, észak-keleti régiójában is meghonosítson egy olyan
összművészeti fesztivált, amely hiánypótló rendezvényként látogatókat, érdeklődőket tud
hozni a hegyaljai régióba és felpezsdíti a tállyai vérkeringést.

A Kerekdomb Fesztiválra Budapestről vonattal is el lehet jutni. Közvetlen vasúti összeköttetés nincs Budapest és Tállya között, viszont a Keleti pályaudvarról indulva szerencsi átszállással elérhető a tállyai vasútállomás.
Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc irányából is eljuthatunk Tállyára vonattal, ez esetben ugyanúgy szerencsi átszállás szükséges.

Tállya vasútállomásának földrajzi koordinátái:
N48.228175° E21.223046° | N48° 13′ 41.43″ E21° 13′ 22.96″

A Kerekdomb fesztivál földrajzi koordinátái:
48.234382, 21.231799

www.menetrendek.hu

Távolsági buszokkal is megközelíthető Tállya. Amennyiben busszal szeretnénk érkezni a fesztiválra, az irányokról, és a buszok indulási időpontjairól bővebben a www.menetrendek.hu oldalon tájékozódhatunk.
Budapestről két darab (egy egri, és egy miskolci) átszállással utazhatunk Tállyára. Miskolcról naponta több buszjárat is indul Tállya felé, ez esetben nem kell átszállnunk, megközelítőleg egy órás buszozás után közvetlenül Tállyára érkezünk. Nyíregyházáról Hajdúnánáson, Tiszaújvároson, illetve Miskolcon keresztül utazhatunk autóbusszal Tállyára, minden esetben szükséges az átszállás. Míg Debrecenből egy, vagy két átszállással (Miskolcon és Szerencsen keresztül) juthatunk el autóbusszal a Kerekdomb Fesztiválra.

www.menetrendek.hu

Pirint taxi: +36309587495

A Kerekdomb Fesztivál ideje alatt a karszalaggal rendelkező látogatók mindhárom nap helyben ingyenesen közlekedhetnek a fesztivál saját buszjáratával.
A busz a Tállya–Golop–Monok–Legyesbénye–Szerencs–Rátka–Tállya–Abaújszántó–Tállya–Mád–Tállya útvonalon közlekedik. A táblázat az egyes megállókból való indulást tartalmazza. Eltérés a forgalom függvényében lehetséges.

Kedves Érdeklődő!

Szállással kapcsolatban a szallas@kerekdombfeszt.hu e-mail címen érdeklődj! Érdemes időben szállást foglalni, a környező települések szállásait is megnézni.

Varga-Knizner Petra | tel.: +36 (30) 2462468

A tállyai Promenádon összesen 100 sátorhely keresi lelkes gazdáját. Sátrazhatsz egyedül, vagy akár párban is! Annak érdekében, hogy minél többen részesülhessenek a fesztivál ideje alatt a szolgáltatás örömeiben, a Kerekdomb csapata „a két fő egy sátor” elhelyezést támogatja. Ha párban érkezel, 1.500 Ft/fő/éj áron vásárolhatod meg sátorjegyedet. Amennyiben mégis inkább egyedül sátraznál, sátorhelyedet 2.500 Ft/fő/éj áron válthatod meg. A vizesblokk használatát minden sátrazó igénybe veheti. Online megvásárolható sátorjegyek már elérhetőek a TIXA oldalán.

Felhívjuk minden kedves látogató figyelmét, hogy a sátrazóhelyek kizárólag a csütörtöki naptól kezdődően foglalhatóak el. A megvásárolt sátorjegyeket a helyszínen érvényes karszalagra kell váltani az információs és jegyvásárlási ponton. A kempingbe érvényes karszalagokat a kemping bejáratánál munkatársaink ellenőrzik. A sátrazóhely erre kijelölt területén minden nap 08.00-tól kezdődően lehet leverni a sátrakat. Abban az esetben, ha valakinek már nincs érvényes sátorjegye (és sátorhelye) a kempinget az adott napon 11 óráig köteles elhagyni az ott sátrazó látogató. Köszönjük, ha a házirend betartásával segíted munkánkat.

Helyben elérhető, szállással kapcsolatos kérdéseket és foglalási igényeket az alábbi elérhetőségeken várjuk:

szallas@kerekdombfeszt.hu | Varga-Knizner Petra | tel.: +36 (30) 246-2468

Tállya panoráma

A XIII. században, a tatárjárás után betelepített vallon telepesek az erdőket kiirtották (taille: vágás, irtás) és valószínűleg ebből alakult ki a település neve, amely névmagyarázataként fogható fel.

Az 1562-i tridenti zsinaton IV. Pius pápa eképpen emlékezett meg: “Summum Pontificem talia vina decent!”, ami a szellemes latin szójáték szerint annyit tesz, hogy “Őszentségének ilyen (tállyai) bor dukál! “1631-ben Ferdinánd városi címet adott Tállyának, az így kialakuló városfejlődés mellett, a századok folyamán lehetővé vált, hogy a település részese lehetett fontos társadalmi eseményeknek.

Az 1784-es országos népszámlálás eredményeképpen, Tállya Zemplén vármegye legnépesebb városa volt. Ebben az időben Tállya rendelkezett a legnagyobb szőlőtermő területtel, és a település kiváló borai számtalan költőt és egyházi személyiséget is megihlettek. A település életében meghatározó szerepet töltött be a Rákóczi család, amely e helyet tekintette főhadiszállásának. Számos régi emlék látható a településen ami az akkori időket idézi.

Későbbi századokban is fontos szerepet töltött be Tállya a környező települések életében. Itt komponálta műveit Lavotta János, a híres hegedűművész, akinek verbunkosait ma is számos helyen hallhatja a műértő, és zeneszerető közönség. 1802-ben itt keresztelték meg Kossuth Lajost, az első szabad magyar kormány egykori pénzügyminiszterét is.

A település azonban mégis a szőlő és bortermelési hagyományaival vált ismertté. Tállyához és a környező településekhez nagyvonalú volt a természet. A hegyoldalakat borító vulkanikus riolittufa döntően meghatározta a település környezetében az évszázadok során kialakult szőlőtermesztés hagyományát. A termőterület különlegességét a (riolit, szeolit, trachit, lösz), a napsütötte déli lejtők és az egyedi mikroklíma adja. Az egyedi mikroklíma amely a legkedvezőbb feltételeit teremtette meg a szőlő természetes cukortartalmának a kialakulásában, valamint kedvező hatást váltott ki az aszúsodás elindulásának, ami a borvidék és Tállya hírnevét is elvitték a nagyvilágba.

Az évszázadok alatt kinemesített hagyományos hegyaljai szőlőfajták mint a furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, zéta, és kövérszőlő, és a borok érlelésére szolgáló riolittufába vájt pincék mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Tállya méltán viselhesse immár 2002-től az UNESCO által neki adományozott Világörökségi címet, mint a Tokaji Borvidék része.

Forrás: tallya.hu